Álmodtam: szunnyadó percekről,
könnyű, simogató kezedről;
Egy bűvös, ingerlő csodáról:
testedről; Az ébredő vágyról.
Megkaptam Tőled: jött a mámor,
s röpített minket a csalfa Ámor.
Éreztem combod szorítását,
bársonyos bőröd forróságát.
Csókjaid hevülő tűzében
bíztam karjaid erejében:
Ölelsz, míg zuhanunk a mélybe,
részegen szállunk fel a légbe;
Ölelsz addig, míg ölelni vágysz,
s testedre égő testem vigyáz.
Csókoltam a kebledet, hagytad,
amid van büszkén, önként adtad.
Lent, valahol a tüzes mélyben,
ágyékunk lucskos rejtekében,
már ébredt az őrült nász.
Költögette a szerelmi láz.
A test magába testet fogad,
vér a vérrel eggyé olvad
és megszületik a pillanat,
mikor az ajkad nyitva marad,
szempilláid lecsukódnak,
s nem érdekel íze a csóknak.
Testünk szorosan összesimul,
a tűz újra és újra kigyúl.
Zuhanunk, majd magasra szállunk,
különös, új csodákat látunk.
Csókkal köszöni csókod a száj;
A percek ellibbennek már;
és a simogató kéz, - a lágy, -
hajba túr, s csendben elül a vágy.
Boldog vagyok, - itt vagy velem,
s hiszem, örökké megmaradsz nekem.
Vagy mindez álom? És olcsó vágy?
A meg sem született, örök nász?

Csak egyet mondok neked bután, Szeretkezni jó ostobán. Veled lenni és átérezni, Buja vágyam ezt élvezi. Nem is jó oly ostobán, Bolondnak, az ám vidám. Olajjal csúszós testedet, Simogatni oly élvezet. Cirógató ujjaim alatt, Fejed álom felé halad, Fázón, elmélázón, csenben, Kúszik fel vágy bennem. Lelked megérinti lelkemet, Szád kéjesen rezeg, Ha nyelvem közt bizsereg. Édes kis bőr lebenyeged. Olajosan fénylő testedet, Átfordulva is kéreted, Feneked feszítve emeled, Vágyva feszülő embered. Bújsz hozzám s remegve, feszül hasad az enyémre, Megálló lélegzet lüktet bennünk, Nyugodva ér össze lelkünk. Hiányzik minden nap érzés, Adod vissza? ez a kérdés! Nem adod hát elveszem, Mert szeretem a kedvesem, Férfi elveszi kedvesen mi jár neki, S az igaz nő azt nagyon élvezi! Nincs hát mivel visszatarthatsz, Hazugságok közé nem bújhatsz, Nem térhetsz ki, mert szembejövök, Erősebb vagy még is én győzök! Készülj hát nem tagadással, Egy romantikus éjszakával!

Egymásra talált a fiú s a lány,
a fiú szépet ígért, s hitte a lány.

Remélte, így marad, és szerette nagyon,
s engedett a fiúnak mindent, szabadon.

Így voltak ők ketten, együtt boldogok,
de aztán egyszerre minden megváltozott.

A fiú a lányt ritkábban kereste,
a lány pedig kedvesét hiába szerette.

Mert a fiú szívében kihunyt a láng,
s parlagon hevert a letépett virág.

A lány úgy érezte: nincs  miért élnie,
nincs célja semmi már; be kell fejeznie.

Amit kigondolt, meg is cselekedte,
a fiú eztán jött rá; mindig is szerette.

Ott volt az a láng; nem hunyt ki egészen,
ott volt, s ott is marad mindig: a SZÍVÉBEN…

Amíg voltál, örültem neked,
Most, hogy már nem vagy, fáj az emléked.
Átsírtam az éjszakákat érted,
De hiába, itthagytál végleg.

Szerelmünk gyönyörű volt,
Most, hogy már nem vagy, keserűek a napok.
Nélküled minden szürke és nehéz,
A szerelmed tartott életben, elfeledni ezt nehéz.

Rólad álmodtam egy csillagos éj,
Most, hogy már nem vagy, csak őrizem én.
Az álom darabokra hullik szét,
És nem leszel más nekem, csak egy szomorú emlék.

Némán nézek ki az ablakon,
míg egy könnycsepp legördül az arcomon.
Nézem-nézem a tájat, de szívemet elönti a bánat.
A táncoló fények fergetegében
egy párocska sétál kéz a kézben.
A fiú átöleli a lányt boldogan,
majd összeforrnak egy szerelmes csókban.
A szívem utoljára dobbant egy nagyot,
ezzel jelezve, hogy a lelkem távozott.
Távozott abban a pillanatban,
amikor a szívem megszakadt a nagy bánatban.
A fiú a lányt ismét kézen fogta,
majd eltűntek a távolba.
Sokáig néztem még a tájat,
de már nem éreztem többé fájdalmat.
Nem tudtam sírni, se nevetni
csak magamba roskadva lélegezni.
Lehunytam a két szemem és ezt suttogtam csendesen:
"Merre lehet a kedvesem..."

Amikor lehull a fáradt szerelemfa utolsó levele
Amikor távozik lelkem mélyéről lelked halk nesze
Amikor lelkem sivataga elnyeli lelked utolsó csepp harmatját
Amikor szívem súgja, menj, menj lassan tovább.

Ha nem hát nem, én elmegyek
De hibás remélem én nem leszek
Te így akartad, nekem meg fáj,
Hogy ily könnyen engem elhagytál.
Fáj még fáj, mar és éget, de nélküled is megy tovább az élet !
Élet… de mi az, ha nem vagy velem ?
Ha nincs itt ki kitölti az életem !
Elmentél és itt hagytál,
S nekem ez még mindig fáj.
Most bánat tölti ki a lelkemet,
Ég veled minden jót nem leszek én csupán hóhányó.
Hóhányó ki kódorog
Nem történik semmi jó dolog !

Volt egy lány, ki nagyon szerelmes volt ; nagyon szeretett egy barna férfit.
De a férfi őt becsapta, jót szórakozott vele, aztán eldobta.
A lány egész nap csak zokogott, s pirosra sírt szemekkel egy sarokban kuporgott.
"Én tényleg szerettelek s sosem hitegettelek!" De a férfi csak tovább nevetett.
A lány nem bírta tovább, úgy érezte meg kell ölnie magát.
Kiállt a sínre, s a vonattal üttette el magát!
S pont ezen a vonaton utazott régi szerelme, kinek odasúgta még utoljára:
"csak téged szeretlek!!!" -
S lecsukódott örökre, szépen lassan gyönyörű két, szép kék szeme!!!!!!

Oldal: Mégtöbb vers, csak nektek!
Szymba honlapja - © 2008 - 2024 - szymba.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat